2009. szeptember 26., szombat

szombat

szerda óta nem sok minden történt.. voltam csütörtökön suliban, vmi öntözéses órán, az jó volt, nagyjából értettem is és a tanár is jófejnek tűnt. aztán 4-kor megírtuk a szintfelmérőt, először számítógépes teszt volt. nagyon nehéz volt, valószínű azért, mert a kettes és hármas szinté együtt volt tartva. de a végén kiírta a gép, hogy jó vagyok, mehetek 2. level-re:) aztán ezután volt egy kis írásbeli (tisztára mint egy nyelvvizsga) 150 szót kellett írni a választott témáról. volt vakáció, külföldön folytatott tanulmányok és egészséges életmód.. én a vakációt választottam. miközben írtunk, voltak akiket szólítottak és menniük kellett szóbelire (mert az csak pár perces volt) és utána írhattak tovább. hát az is megvolt, végeztem a fogalmazással és mehettem is beszélgetésre. furi volt, mert a néni leírt egy csomó mindent szó szerint, amit mondtam. amúgy nem volt vészes, egyedül azzal gyűlt meg a bajom, hogy elmagyarázzam, milyen útvonalon mentem suliba. de megvolt ez is és jöhettem is el. azt persze senki nem tudja, hogyan leszünk tájékoztatva az eredményről, de én bemegyek hétfőn és megkérdezem milyen lett, mert az első óra hétfő este lesz.
csütörtök este party volt a belvárosban, úgy tudtuk, valami koncert lesz, de ehelyett béna diszkózene szólt és tömeg volt.. jó volt, elvoltunk az olaszokkal, de azért eljöttünk korán.
másnap reggel felkeltem korán, mert néha azért be kell vásárolni.. meg rendőrségre kellett mennem, a lakcímbejelentés miatt. délután meg úgy volt, hogy megyek órára, de egy órával előtte jöttem rá (mikor kerestem, hogy hol is lesz pontosan), hogy Brüsszelben lesz megtartva, szóval annak annyi is volt. fél 5 körülre meg felmentünk Michal-hoz (lengyel srác) Rékával, Dobroslawa-val (szintén lengyel) és Niklas-sal (finn) lasagnézni. nagyon jó lett, bár vega lasagna lett,mert Dobr vegetáriánus. kajáltunk, boroztunk, beszélgettünk, jó volt. (bár folyamat olyan érzésem van, hogy semmit nem értek, nem is tudok angolul brrr)
szóval ezek történgettek. ma meg szerveztek egy nemzetközi röpibajnokságot a sportpályán. jó idő is volt, sokan voltunk, bár én nem játszottam, fáj a torkom, de azért klassz volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése