2011. június 6., hétfő

hétvégi vendég

sajnos a vizsgaidőszak miatt csak szombaton sikerült találkoznom Viniciussal, de ez a hétvége számomra így is nagyon feltöltő volt.
Ő egyébként egy brazil fiú, akit Leuvenből a holland kurzusról ismerek és most Utrechtben phd-zik Hollandiában.

tehát szombaton az angol felvételi előtt gyorsan felhozta a táskáját a koliba, majd ment várost nézni, én pedig vizsgázni. azt hiszem lottóznia kéne, ugyanis a vasútállomás felújításával a héten végeztek, a Grassalkovich kastély pedig csak aznap volt látogatható az EU elnökség miatt.
egy gyors ebéd után egyből Egerbe indultunk, strandolás lett végül a program aznapra.

vasárnap Népkert, uszoda, vár, minaret, Dobó tér, Minorita templom, Fő utca, még a Dobót is sikerült megnézni kívülről, aztán akkora vihar lett, hogy Apa h
azavitt minket kocsival. így sajna a völgy kimaradt. ja és sikerült rendesen leégnem.

érdekes, hogy Vinicius mennyi hasonlóságot vélt felfedezni Brazília és
kis hazánk közt, sokszor kijelentette, hogy ez a hely akár Brazíliában is lehetne...hihetetlen. búcsúajándékként megleptük egy pár Csabaival, ő pedig brazil finomságokat hozott nekünk, valamint egy kis tornyocskát. a kóstolóról képes beszámoló várható :)

gong:
mindenkinek van ilyen képe a várból:
Minaretből:
szép képek születtek

1 megjegyzés:

  1. örvendek,hogy ha ritkán jegyzel is ide,azért nem hagytad abba a hazatérésed után sem:)

    lehetne egy olyan kérésem,hogy amit tőlem nyertél anno,arról küldj nekem fütyikönyvön képecskét? anno nem publikáltam őket,a gépem meg elszállt jómúltkor,így már nem is tudom
    arra nem nagyon merlek már megkérni,hogy viselésről küldj képet,mert páran leherapták a fejem,hogy ne már,mert ők nem fotogének,szóval azt csak akkor,ha kedved van:)
    de a sima képekért nagyon hálás lennék:)
    Waltz Elza néven találsz meg,vagy az afuggony@gmail.com címen

    derűt:)

    VálaszTörlés