2011. június 6., hétfő

hétvégi vendég

sajnos a vizsgaidőszak miatt csak szombaton sikerült találkoznom Viniciussal, de ez a hétvége számomra így is nagyon feltöltő volt.
Ő egyébként egy brazil fiú, akit Leuvenből a holland kurzusról ismerek és most Utrechtben phd-zik Hollandiában.

tehát szombaton az angol felvételi előtt gyorsan felhozta a táskáját a koliba, majd ment várost nézni, én pedig vizsgázni. azt hiszem lottóznia kéne, ugyanis a vasútállomás felújításával a héten végeztek, a Grassalkovich kastély pedig csak aznap volt látogatható az EU elnökség miatt.
egy gyors ebéd után egyből Egerbe indultunk, strandolás lett végül a program aznapra.

vasárnap Népkert, uszoda, vár, minaret, Dobó tér, Minorita templom, Fő utca, még a Dobót is sikerült megnézni kívülről, aztán akkora vihar lett, hogy Apa h
azavitt minket kocsival. így sajna a völgy kimaradt. ja és sikerült rendesen leégnem.

érdekes, hogy Vinicius mennyi hasonlóságot vélt felfedezni Brazília és
kis hazánk közt, sokszor kijelentette, hogy ez a hely akár Brazíliában is lehetne...hihetetlen. búcsúajándékként megleptük egy pár Csabaival, ő pedig brazil finomságokat hozott nekünk, valamint egy kis tornyocskát. a kóstolóról képes beszámoló várható :)

gong:
mindenkinek van ilyen képe a várból:
Minaretből:
szép képek születtek

2011. március 1., kedd

hétvége Pozsonyban.. és Bécsben :)

február 17-én, csütörtökön elmentem meglátogatni Niklast.....Pozsonyban.Taneli és Dobbi is jött.Megismertük a munkatársait is, akikkel a nagykövetségen dolgozik.
Házibuliban voltunk náluk szombat este.Pénteken is party volt :)
szombaton Bécsbe mentek a lányok.vasárnap pedig Pozsonyban néztünk jobban körül.

2011. január 20., csütörtök

2011. január 8., szombat

2010. október 11., hétfő

mégmégmég!

szakdogaírás ide vagy oda, nem hagyhattam ki a találkozást Colleen-nal. sajnos csak egy pár órára tudtunk beülni egy kávézóba vele és Joris-szal, de így is nagyon örülök, hogy összejött. tök jót beszélgettünk, várost nézni meg már úgyis voltak.. :)

2010. szeptember 20., hétfő

flashback again

igazi meglepi volt, na jó, talán annyira mégsem, mert valami terv-dolgokról már előbb tudtam, de akkoris: Dobbi, felbuzdulva finn cimboráink csudijó élményein, meglátogatott minket. leginkább Rékát, de egy napra sikerült elcsípni őket Pesten. történt mindez szeptember 10-én, de 10 nap csúszás most igazán belefér a beszámolóról.
amúgy maga a program nem volt nagy szám, sokkal inkább a személyes kontaktus, amiről nem hittem volna, hogy ilyen hamar megint meglesz. jókat beszélgettünk tervekről, hülyeségekről, az életről, meg jókat nevettünk. sétáltunk egy nagyot a Margit-szigetről a Szabadság szoborig, fent meg jól szétnéztünk. én le is váltam a nyugati felé visszavezető úton, mert a lányok Szegedre mentek tovább. hívtak persze, de most nagyon nem tudtam volna normálisan belepasszintani egy rövidke utat sem, úgyhogy picit szomorúan csücsültem a villamoson egyedül. persze ez az egy nap is nagyon jól esett a lelkemnek, valahogy nagyon jó érzés, hogy többhavi távollét - egy-két skype-csevej után most úgy vihogtunk együtt mintha minden nap találkoznánk.
Dobbi egyébként tőlünk Finnország felé vette az irányt :)

2010. augusztus 2., hétfő

reloaded

hát az úgy volt... hogy lezárom a blogot azzal, hogy hazaköltözöm. de nem hiába hallottam belga félévem alatt-óta többször is, hogy "once Erasmus - always Erasmus!" tehát nincs lezárás. a valódi ok pedig, ami miatt ismét gépelgetek, nem más, mint az élmények ismételt átélése egy nagy találkozás alkalmával. az egész azzal indult, hogy megint van Skype-om, tehát a külföldi kapcsolatok ápolása túllépett a facebook-leveleken, így szereztem tudomást a finn fiúk (Taneli és Niklas) tervéről, miszerint körbeutazzák (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) Európát. és mi az első állomás?Budapest :) tehát megvolt a keddi program, ugyanis én vállaltam, hogy kimegyek eléjük a reptérre. ezt Bencével ketten terveztük, de ugye a dolgok mindig másképp alakulnak élesben, na mindegy. persze hétfő este kiderült, hogy nem csak két vendég lesz, Zuzka last minute úgy döntött, vesz egy buszjegyet és lejön Prágából, szintén kedden, és marad csütörtökig, mint a srácok. tehát a kedd az végülis úgy alakult, hogy először érte mentem ki a Népligethez, majd ketten Ferihegy 1-re és négyen vissza Budára, mert a Bence ott lakik, de nem is egyedül, mert a brit Natalie valahol Budapesten tölti a gyakorlatát, és addig egy albiban laknak. ami nem mellesleg ici-pici, de sebaj, sok jó ember kis helyen úgysem tud aludni, mert Niklas horkol. na szóval letettük a táskákat és a nagy izgalmakra elmentünk enni, pont egy olyan helyre, ami tele volt plakátolva cseh sörökkel meg Becherovkával, de azért nem volt vészes, a kaja meg egyenesen jó volt, a gulyást kis bográcsokban láng felett hozták, úgyhogy mindenki élvezte a magyar konyha ízeit. ezután séta a Dunaparton, persze, szép, mint mindig. sztárfotók a Lánchídon, szobrok, épületek, én is nagyon élveztem, főleg hogy nagyon nemzetközi, igazi erasmusos hangulat volt. összefutottunk Zuzka taiwani ismerőseivel is :D nagyot sétáltunk a várban, az esti fényekben fentről gyönyörű a folyó, a hidak, egyszerűen nem lehet betelni vele. este lévén az irányt a Gödör felé vettük, némi -éjjelnappaliban vásárolt- bor és Bence barátainak társaságában fűben csücsülve beszélgettünk. fény derült néhány finn-magyar rokon szóra is Ádám segítségével, akiről kiderült, hogy tanult ezekről a dolgokról még régebben. kicsi punnyadás után meg úgy döntöttünk alszunk azért valamennyit, így Bence ideiglenes otthonából gipsy-camp-et csináltunk, tényleg annyira pici volt a hely, hogy alig fértünk, de így volt ez jó. másnap megint városnézés, Hősök tere, Vajdahunyad vára, majd találkozás Ritával és Annával, ebéd egy önkiszolgáló étteremben, hortobágyi húsos palacsinta, tarhonya, gulyás, minden, aztán séta a Margit szigetre. ott megint találkozás a taiwaniakkal meg egy lánnyal aki író és félig finn de amúgy magyar. egy jó darabig elvoltunk, majd megint megéheztünk, irány haza majd mediterrán étterem, Niklas 30. szülinapja. innen megint Gödör, aztán Corvintető, ahol majdnem elaludtunk, ezért leléptünk. a sztoriból kimaradt, hogy Zuzka átrakta a buszjegyét szombat reggelre, ezért úgy döntött, lejön velem Egerbe csütörtökön.
szóval csütörtökön megebédeltünk otthon, és bár kissé fáradtak voltunk, elmentünk városnézésre. bazilika, Dobó tér, minorita templom, fősuli, minaret és vár, nagyjából minden megvolt. a minaret tetején Zuzka rájött, hogy tériszonyos, mondjuk ezt azon a kis peremen én is éreztem.. végül minden probléma nélül lejutottunk. múzeumnézegetés nem nagyon volt, de szerintem nem is baj, így sokat beszélgettünk
, vagy csak élveztük a lemenő nap utolsó fényeit. péntek délelőttre raktuk a strandolást, mert ugye a híres egri termál meg török fürdők, évek óta nem voltam a strandon, nagyon élveztük, de azt is megbeszéltük, hogy milyen jó lett volna mindezt együtt a töbiekkel.. sebaj, majd legközelebb :) ezután már csak a szuvenírvásárlás hiányzott, ez 2 üveg borban valósult meg. az egész napos pihenés után olyan tempóban kellett megebédelnünk, hogy elérjük a vonatot, hogy az hihetetlen, de végül sikerült, tudtam én, hogy retúr jegyet kell venni Pesten :)
azóta a fiúk Ljubljanában vannak, Zuzka p
edig egyben hazaért, kaptam is tőle egy szép levelet, azt hiszem ez a pár nap is örök emlék lesz számunkra.
remélem hamarosan jön a folytatás ;)
egy csoportkép:
meg mégegy :)és mégy egy :)

2010. február 1., hétfő

otthon, édes..

jelentem, sikerült! hazaértem egyben, a tervezett napon, minden cuccommal együtt.
pénteken volt még egy kis sörözés- punnyadás Dobinál, szombaton meg egy kis chillis- fokhagymás penne Niklasnal, vasárnap pedig együtt mentünk ki a vasútra. annyira jólesett, ott voltak mind a négyen, végül Zuzka is befutott a búcsúzkodásra.. olyan hihetetlen volt az egész, és most sem tudom felfogni..
életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a leuveni félév.
hiányozni fog.

2010. január 24., vasárnap

klórszagú

csak úgy záporoznak a kérdések,jaj!:)
nos, a hollandom 72% lett, ami azt jelenti, hogy sikerült, 28.-án bemegyek a nyelviskolába megnézni a tesztet és majd valamikor azután papírt is kapok róla, hogy megvan a level2. (alapszint, gondolom.)
a másik a vizsgák eredményére vonatkozott..érzékeny téma, azt kell mondjam nektek, itt nem kapunk egyből értékelést, a tanások bőszen jegyzetelnek vizsga közben (vagy gépelnek, esetleg diktafon, ilyet is hallottam..) és gondolom utólag is átnézik meg értékelik a dolgokat. egyelőre nem tudom, mikorra esedékes, hogy ezt megosszák velünk, de majd írok egy mailt az itteni koordinátornak. mindenesetre nem vágyom túlzottan azokra az eredményekre..

tegnapelőtt este felmentem Rékához besegíteni a maradék Martini elfogyasztásába, amihez Niklas is csatlakozott. innen egyenesen Oude Markt (ki gondolta volna) ahol is az olaszok szülinapoztak. annyira nem tetszett a party, az itteni pub-ok nekem nem jönnek be, általában ilyen félig diszkó-félig kocsma, de egyikhez sincs elég tér, aminek eredményeképp leülni lehetetlen, de állni is.. a zene meg amolyan általános iskolai sulidiszkós volt, éjfél körül el is indultunk haza..igen ám, de megláttuk, hogy a Rock Café kb tök üres, úgyhogy a hazamenetel addig tartott :) jó kis hely, már voltunk ott egyszer Niklassal, meg a pultos srác is tök jó arc. befutott Bence meg Taneli is, bár Bence átment az olasz partyba így csak hárman maradtunk. 3 körül értem haza, nem is rossz, ahhoz képest, hogy Rékával csak egy sört terveztünk.. :)

no és tegnap meg Dinant-ba mentünk, az Ardennek-be. nagyon szép kisváros, két órányi vonatozásra tőlünk, délen. francia nyelvterület, de négyünk közül csak én nem beszélek franciául. ja igen, négyen mentünk: Dobbi,Réka, Taneli meg én. (Niklas inkább otthon élvezte a másnapot:D ) először tettünk egy nagy sétát :igazából kávézót kerestünk, ami nagy nehezen sikerült is. kicsit átfagytunk már addigra, de megérte. ettünk croissant-t meg ittunk egy-egy nagy bögre tejeskávét. amúgy nagyon szeretem mikor azt mondják a franciák, hogy 'voila'.
kávé után meg felmentünk a várba. fel, mert az a vár egy "hegy" tetején van. az idézőjel csak azért van, mert Belgium legmagasabb pontja 694 m.. vicces, mert lépcső is vezet felfelé, a belépő mindenképp 7€, úgyhogy felvonóval mentünk.nagyon szép volt fentről a kilátás, volt játszótér is (ki is élveztük rendesen) és idegenvezetés is volt. persze megéheztünk, be is ültünk egy olasz étterembe, Taneli tortellinit evett, mi Dobbival megfeleztünk egy pizzát (vegetáriánus, úgyhogy brokkolis-gombásat kértünk) Réka meg nutellás banános palacsintát kért. elég vicces volt a szituáció, mert az étteremben sem beszéltek angolul, de azért azt hozták, amit rendeltünk (vagyis reméltük, hogy rendeltünk) akkorra már besötétedett, meg befáradtunk, hazaindultunk. persze Taneli vett egy üveg bort a hazaútra, meg kockáztunk, tök jó volt. rendesen elfáradtam a nap végére.
nah azt meg el is felejtettem mondani, hogy ez ilyen mézeskalács-város, ill. a szaxofon feltalálójának szülővárosa.mostmár ezt is tudjátok :)
pár kép Rékától (én lusta voltam felrakni még az enyémeket):
hegy meg vár:

kilátás:
kilátás:
játszó:

este:

kockázás:

de ma sem unatkozok: reggel Rékával elmentünk úszni, mert ma 9.30-tól 12.30-ig volt public swimming a suli uszodájában (mindennap lehet menni amúgy, de csak a kiírt időpontokban). tök jól esett, egy órát úszkáltunk, de a végére tök sokan lettek. utána meg felugrottam még Rékához
, ettünk spenótos tésztát, beszélgettünk, meg filmeket cserélgettünk (reggel nála hagytam a laptopot emiatt). nemrég fejeztem be a My Blueberry Nights c. filmet, és lassan azt hiszem elindulok, mert 9-től jazz koncert lesz, és ez az utolsó alkalom, hogy mehetek..

2010. január 22., péntek

túlélve

teljesült ma reggeli vágyam, túlestem az utolsó itteni vizsgámon..
köszönöm még egyszer mindenkinek aki gondolt rám, azoknak mégjobban, akik tudatták is ezt velem. meg a kommentek..:D hát behalok miket írkáltok, mindig mosolyt csaltok az arcomra.
(és akkor ezúton üzennék Zsaklinnak, hogy gondoltam ám a sas-szinkronosokra, de tudod, mint évek óta: "talán majd jövőre összejön"..)
hát és akkor most egy hét hawaii, 12%-os nettel :D, de nem baj, mert lesz program bőven, el kell szépen búcsúzni Leuven-től meg a belga sörtől és waffeltől de leginkább az itt szerzett barátoktól.. vissza fogom én sírni az itt töltött hónapokat, viszont agyban meg már félig be vagyok pakolva a hazaútra..
holnap az Ardennekbe megyük, Dinant-ba, majd azzal a beszámolóval pótlom ami eszembe jut még.

2010. január 19., kedd

goed nieuws

Dag Zsofia

Ik heb goed nieuws voor je. Je bent geslaagd voor niveau 2.
Dit zijn je resultaten.

Woordenschat: 12/20
Grammatica: 15/20
Schrijven: 15/20
Lezen: 8.6/10
Luisteren: 8.3/10
Spreken: 13/20
TOTAAL: 72%

Met dit mooie resultaat mag je automatisch naar niveau 3. Vergeet je niet te registreren via de website of via het secretariaat!
Als je je examen wil inkijken, dan ben je altijd welkom op donderdag 28 januari om 14.00 uur in lokaal 01.127.

Graag tot dan
Isabel .

2010. január 16., szombat

mission impossible

mint minden vizsgaidőszakban. hát nem nagyon írtam (azaz egyáltalán nem), de azt hiszem jobb is. nem voltam olyan passzban... hát igen, a szerdai növényes vizsgán elhasaltam (mint az előre látható volt de mindegy) aztán aznap írásbeliztünk flamandból, amiről lehet csak azért érzem, hogy hogy nehéz volt és nem ment olyan könnyen, mint ahogy gondoltam, mert az már a bukta után volt és szörnyen éreztem magam. csütörtökön szóbeli volt, az legalább vidáman telt. párok helyett mi hárman mentünk be a szűk időbeosztás miatt, Karolinával (aki lengyel és korábban már írtam róla biztos) és Linnel (aki kínai és fiú és amúgy jópofa meg vidám) vágtunk neki. cetlit kellett húzni, amin valami kérdés volt, ami elindíthat egy beszélgetést, majd mikor már untuk a témát, lehetett újat húzni. az első az valami olyan volt, hogy elég spot megy-e a tv-ben, utána én húztam. (ez a téma hamar kimerült..) a kérdés így szólt magyarul: melyik a fontosabb: sok szabadidő vagy sok pénz. na hát ebből először komolykodás volt (sok szabadidő, persze) de aztán kijött belőle az, hogy pénzes pasit kell keresni vagy nyerni a lottón és akkor nem kell választani, és a tanárnő (aki elvileg nem kellene, hogy becsatlakozzon, csak gondolom kíváncsi volt vagy valami) szóval jött azzal a kérdéssel, hogy mit csiálnánk ha nyernénk a lottón. szóval jó kis beszélgetés-nevetgélés kerekedett ki a vizsgából, mikor végeztünk, a többiek mondták, hogy a folyosón lehetett hallani bentről a nevetést :)
a tegnapi meg megint nem túl vidám, nem tudom miért vagyok ilyen stresszes, de ez van. már csak kedd és péntek, és még egy hét utána..
utálok vizsgázni.

és köszönöm szépen mindenkinek a drukkolást-aggódást,vagy csak a türelmet az idegi kitöréseimhez, nagyon jól esik, hogy ennyien szorítotok. aztán otthon átadom az ölelgetéseket :)

2010. január 12., kedd

madárka

tegnap túlestem az első holland (flamand) vizsgán: magnó és szövegértés. bár a magnó az nem magnó volt, hanem videó, amibe bele-bele kellett tekerni és ez kissé zavaró volt a nagy koncentrálásban, de mindegy. szerintem nem sikerült rosszul, de azért várjuk ki a végét.
tehát 7-ből 1 kipipálva..
most meg a holnapiakra készülök, plant physiology (növényélettan vagy valami hasonló magyarul) és flamand írásbeli, nyelvtannal.. nem lesz egy egyszerű nap, főleg, hogy fél 9-re megyek a növényesre, a flamand meg 5-től lesz, szerintem kávé fog éltetni megint.. de legalább lesz idő közte ebédelni (remélem).

az ablakomból izomból zoom-olva fotózgattam ezt a madárkát, nem nagyon látszik a képen se, szabad szemmel meg még ennyire sem, de kíváncsi lennék kiféle-miféle, mindig ott csücsül a fán..jófej.

2010. január 7., csütörtök

vissza


visszajöttem, vizsgázni..
nagyon jó volt végre otthon, csak hát kevés volt ez a két hét és sokminden kimaradt, remélem hamarosan minden bepótlódik.
tegnap vonattal Pestre mentem, hogy Gabóék hazavigyenek a Keletiből Ráckevére, ahonnan ma reggel a reptérre vittek. nem nekem való a hajnali kelés, ezt ti is tudjátok, és bár aludtam a repülőn egy órácskát, egész nap agyhalott voltam.
furcsa volt Leuvenben kilépni a vasútállomásról, nem is tudom milyen érzés volt igazából, valahogy más szemmel láttam mindent, meg eszembe jutott augusztusi énem, és az akkori gondolatok-érzések-szerencsétlenkedés a csomagjaimmal és a térképpel meg a félre-útbaigazítókkal. olyan volt egy pillanatra mintha nem is mentem volna haza vagy nem is tudom.
meglepetésként ért, hogy a hűtőben felejtett szenyák és kevés tej az indulás előtti kávéba (igen, nagy izgalmamban ottmaradtak..nem is én lennék) nem vették uralmukba az egész hűtőt..
boltba is elmentem mert ugye kaját nem nagyon hagytam és egy kávé után az utolsó hollandórára is bementem. bicajjal! bár van még hó, de az utak használhatók szerencsére. persze kissé kijöttem a gyakorlatból, nem megy már annyira a hegynek-fel tekerés :)
ja meg megvan még az utca-cicánk, egy autó tetején várt a ház előtt.
még mindig fáradt vagyok és teljesen kiürült az agyam is úgyhogy elégedjetek meg ennyivel.

2009. december 22., kedd

juj de izgi!

félórán belül indulok.
kicsit ideges vagyok.

a legjobban az aggaszt, hogyan viszem majd ki egyedül a csomagjaimat a vasútállomásra.

fél óra.

ő az utcánkban lakik.

2009. december 17., csütörtök

vigyorgok, mint a vadalma

.. és hogy miért?
hát tudjátok én amúgyis olyan kis mosolygós vagyok.
meg mi mást csinálhatna az, akinek ez látható az ablakából?? :)

2009. december 15., kedd

Waterloo, forraltbor, karácsonyi vásár, miegymás

szombaton Waterloo-ba mentünk. szervezett buszos kirándulás volt, megnéztük a csatateret és a halom tetjére emelt oroszlános szobrot, meg is másztuk a felfele vezető 226 lépcsőfokot. fent elég hideg volt (meg úgy általában is) de a kilátás mindenért kárpótolt bennünket. lemenetel után meg megnéztünk egy körképet a csatáról. innen Brüsszelbe mentünk, ahol is kaptunk egy kis idegenvezetést a belvárosban, majd utána a szabad egy-másfél óránkat a karácsonyi vásáron töltöttük Rékával és Niklassal. nagyon szépen fel van díszítve Brüsszel, a vásár is gyönyörű, hatalmas és koripálya is van! sajnos nem korcsolyáztunk, mert mire odaértünk, már nem volt rá idő.. talán majd otthon.(nem is tudom, hány éve nem koriztam..) a kétnevű templomban meg most van sok betlehem,mindenféle nemzettől, nagyon klassz volt végignézni őket. ezek után pedig felültünk a buszra és elmentünk a Diadalívhez, illetve megnéztük a mellette lévő háborús kiállítást. innen már nem szálltunk le a buszról, de elmentünk az Atomiumhoz meg körbementünk Brüsszelben. nagyon tetszett az Atomium éjszakai kivilágítása, sajnos nem tudtam megörökíteni a buszból normálisan, majd ha megszerzem a többiek képeit akkor meg tudom mutatni. a karácsonyi vásárban forraltboroztunk és úgy belelkesültünk, hogy este tartottunk egy forraltbor-partyt nálam, mert üres volt a ház, Niky hozott karácsonyi zenét és főztük a forraltbort. hatan voltunk, Dobi már jobban volt, úgyhogy ő is eljött, meg Michal és Taneli is. persze a bor elfogyott, mi meg leléptünk az Oude Markra folytatni a mulatságot. asszem a legjobb karácsonyi buli volt :)
tegnap meg Tinával mentünk karácsonyi vásárra, itt Leuvenben. sajnos tízkor bezártak, kb fél órát töltöttünk ott, de ez is nagyon szép. mivel ittfelejtettem a fényképezőm, visszamegyünk csütörtökön ;)
plop-miau, azaz a halom és az oroszlán (meg én):

lépcső:

körkép:

afrikai betlehem:

ez meg japán:

forraltboros brigád:

Diadalív:

2009. december 11., péntek

igen, "tanulok"..

kedves fehér szerecsenünk eltűnt a pocakomban, nagyon finom volt, a csomag egyedüli túlélője a kézenállós pajtása, de neki sem jósolok túl hosszú jövőt.
holnap Waterloo-ba utazom, erre a kirándulásra korábban kellett jelentkezni, mivel én hollandórán voltam, ezt Niklas tette meg helyettem. a délelőttöt Waterloo-ban, a délutánt pedig Brüsszelben töltjük majd, lesz városnézés meg múzeum meg minden ami kell. tudom, már megnéztük Brüsszelt Anyával, de nekem nagyon belopta magát a szívembe, bárhányszor (bármennyiszer?) visszamennék oda.
nameg begyűjtöttem a párizsi útitársak fényképeit is, jókat mosolyogtam a végigböngészés közben.

és persze elkezdtem belemerülni a jegyzeteimbe.. (ennek következményeképpen rend van a szobában,minden el van mosogatva, lementem a boltba és most blogot írok..jellemző)
amúgy napközben mindig tök sokminden
eszembe jut, amit megoszthatnék veletek, de mire idejutok, hogy írjak is valamit, ezek sose jutnak eszembe. mindegy, valószínűleg annyira nem is fontos dolgok. arról meg nem akarok ömlengeni hogy mennyi minden(ki) hiányzik otthonról és milyen jó lesz hazamenni de jajj otthon meg az itteniek hiányoznak majd, szóval ezt a témát hagyjuk inkább ;) de azért mindig jó hallani/olvasni, hogy olvassátok amit írok, meg igazából élvezem az írkálást is, kicsit talán pótolja a rádiózást, vagy nem is tudom.
tessék egy kép a Louvre-ból, Panni jóvoltából:

2009. december 7., hétfő

ritka..

..mint a fehér szerecsen! (vagy csak köze van Michael Jackson-hoz) ez Tamás találmánya, de elég találó szerintem is.

megmutatom a másikat is, ő kézenáll:

ma láttam a kastélyparkban mókust, ami fejjel lefelé kapaszkodott egy nagy fán :)
a 3 beadandóból egyet megcsináltunk egy szlovák lánnyal, a többihez segítségre szorulunk, így jövő hétfőre halasztottuk.. de meglesz, meglesz!

meg örülök a zenéknek amiket apa küldött, már rámfért egy kis változatosság, rá lehet unni a zenékre a gépemen, akármennyire szeretem is őket.
tegnap megnéztem a Tavaly Marienbad-ban c. filmet (szeretem a fekete-fehér filmeket) hát érdekes volt.. de jó volt a sok angol után most franciát hallgatni (még ha nem is értek belőle semmit:) )
a város már ünnepi díszben van, bár a főtéren még mindig nincs kész a betlehem, de az amúgyis ünnepélyes városháza épületén is működnek már az égők, majd mutatok fényképet ha lesz. és épülnek a sátrak a korábban már megmutogatott karácsonyi vásárra, az is biztos nagyon szép lesz, ha jól tudom 10.-én nyílik meg, már nagyon kíváncsi vagyok.

el ne felejtsem, megkaptam a vizsgarendem...hogy kedves hollandtanárnőnk kedvenc szavaival éljek: "geen panik!"(=semmi pánik!).. igyekszem.

2009. december 6., vasárnap

azta!

mégiscsak meglátogatott a Mikulás, azaz Sinterklaas! :)